A Jolicloud internetes oldalán rögtön a lényeget láthatjuk magunk előtt: egy
szimpla, letisztult kezelőfelületet, amelyen webalkalmazásokon
keresztül vehetjük igénybe az egyes szoftvereket, funkciókat és
beállítási lehetőségeket. Meglehetősen új kezdeményezésről van szó, ám
a fejlesztők máris elérhetővé tették a rendszer első változatát,
egyelőre egy szűkebb kör számára.
Az oldalon található bejegyzésekből megtudhatjuk, hogy a platform az Ubuntu, egészen pontosan az Ubuntu Netbook Remix disztribúció alapjaira épül, a webalkalmazások és az eredeti szoftver
között a Mozilla Prism segítségével valósították meg az integrációt, a
számítási felhőt beemelő, annak használatát lehetővé tévő szoftverek
listáján pedig olyan neveket találunk, mint a Ruby on Rails, a MySQL, a
jQuery, valamint a Movial D-Bus Bridge. A támogatott hardverek listáján már most számos készülék megtalálható, amihez persze nem kell
nagy erőfeszítés, hiszen az egyes gyártók többnyire ugyanazon
alkatrészekre építik "saját" megoldásaikat.
Az még a laikusoknak is azonnal világos, hogy egy ilyen megoldás igen
jól jöhet az olcsónak szánt, így a teljesítmény terén is szerénynek
mondható készülékeken. A számítási felhőre építve az igazán
erőforrás-igényes feladatokat a szerveroldalon futtathatjuk le, míg a
kliens számítógép mindössze a kész eredményt tálalja számunkra. Ehhez
párosul egy egyszerű kezelőfelület, amelyen könnyen kiigazodhatunk,
legyen szó böngészésről, egyszerűbb programok használatáról, vagy akár
azok beemeléséről.
A Jolicloud egyelőre alfa változatban elérhető a meghívottak számára -
a fejlesztők ígérete szerint idővel minden jelentkezőt meghívnak majd,
megjelenési dátumról azonban nem esett szó.