A Times arról számolt be,
hogy a szigetországban újabb fiaskóra került sor, amelynek során az
iPod készülék megsemmisült, majd pedig az első kapcsolatfelvételt
követően a cég szerette volna biztosítani a károsultak hallgatását.
Utóbbiak ebbe nem egyeztek bele, így kerülhetett a hír az újságok
címlapjára.
Az
eset főszereplői a 47 éves apa, annak 11 éves lánya, valamint
természetesen a nemrég vásárolt iPod lejátszó, amely a szülő elmondása
szerint előbb érdekes zajt adott ki magából, majd pedig egyre jobban
felforrósodott. Az illető elővigyázatosságból kihajította az udvarra a
készüléket, amely néhány másodperc múlva kigyulladt, füstöt eresztett
magából, és valósággal felrobbant, hiszen ezzel egy időben mintegy 3
métert emelkedett a levegőben. A férfi 162 fontos áron vette a
lejátszót, fel is vette a kapcsolatot az Apple, illetve az Argos
illetékeseivel, majd az Apple egyik helyi vezetőjével folytatott
beszélgetése eredményeként hamarosan egy levél landolt postaládájukban.
Az Apple mind a telefonbeszélgetés során, mind pedig a levélben tagadta
felelősségét, ezzel egy időben pedig felajánlotta a családnak, hogy a
kártérítés kifizetéséért cserében hallgatni fognak mind az esetről,
mind pedig magáról a megállapodásról. A szülők nem voltak hajlandók
vállalni az életre szóló kötelezettséget, hiszen amennyiben kikotyogták
volna a részleteket, a cég rögtön bírósági úton vett volna elégtételt.
Ők mindössze a készülék árát szeretnék visszakapni, ami a jelek szerint
nem lesz könnyű.
Korábban egy amerikai újságíró mintegy 800 oldalas dokumentációhoz fért
hozzá, amely ehhez hasonló eseteket tartalmazott. Ezért az anyagért
azonban keményen meg kellett küzdenie, mert az Apple ügyvédei végig
hátráltatni igyekeztek őt munkájában, igyekezvén elhalasztani a
kiadást. A kirotv.com oldalán olvasható vizsgálat azzal a konklúzióval zárult, hogy hasonló ügyek tucatjaira került sor, az Apple pedig ugyanígy járt el ezek többségében.