JooJoo: tábla-PC flashvideó-támogatással
|
A
Fusion Garage bejelentette, hogy az iPad konkurense már február elején
a boltok polcaira kerülhet. Ami az Apple termékéből kimaradt mind
megtalálható a JooJooban, vele azonos áron. |
|
Ugyan a JooJoo bemutatkozását közel sem kísérte akkora csinnadratta, mint az Apple termékének premierjét, azonban nem árt, ha az amerikai nagyvállalat odafigyel a cégre. Indoklásnak elég annyi, hogy ami az iPadből kimaradt, az megtalálható a JooJooban. A 12,1 colos kijelzőjű tábla-PC ugyanis többek között támogatja a flashvideók lejátszását, valamint beépített kamerával és USB-porttal büszkélkedhet.
"Persze nem igazán a hardver a lényeges, sokkal inkább a szoftver" - jegyezte meg a bemutató kapcsán Dan Cryan, a Screen Digest elemzője. A szakember ezzel arra utalt, hogy hiába tűnhet hardverszempontból jobbnak a JooJoo, kérdéses, hogy milyen szoftvert kap. Chandra Rathakrishna, a Fusion Garage vezérigazgatója egyáltalán nem dühös amiatt, hogy sokan a JooJoot az iPad elődjének tekintik, lévén az Apple sokkal később jelentette be a saját készülékét. "Az pedig, ha embert utánozzák, inkább hízelgő" - tette hozzá a szakember.
Cryan ugyanakkor nem véletlenül igyekezett lehűteni a kedélyeket, mondván a fogyasztók korábban sem mindig a funkciógazdagabb eszközöket választották, elég például csak az iPodra gondolni, amelyből hiányzott a beépített rádió. Döntőnek ugyanis a szoftverek, a mindennapi használhatóság és a szolgáltatások minősülnek. Ha már a szoftverkörnyezet szóba került, fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a JooJooban van flashvideó-támogatás, ami mindenképpen érdekesebbé teheti a két termék közötti versenyt és hezitálásra késztetheti a vásárlókat.
|
|
A hír megjelenését az SG.hu {Informatika & Tudomány} támogatta. |









































