Az MSDN blogjában megjelent bejegyzésben Alex Kochis, a Windows Genuine Advantage fejlesztéséért felelős
igazgató árulta el a most életbe lépett változásokat, amelyek nemcsak a
WGA funkcionalitását, hanem annak telepítését és alkalmazását is
érintik. Szélesíteni szeretnék a szoftver felhasználási területét,
illetve megkönnyíteni a vásárlók dolgát.
A WGA legújabb verziója esetében fontos eltérés, hogy az automatikus
frissítések engedélyezése esetén azonnal települ a rendszerre, ezt
követően pedig jelzi, hogy a következő újraindítás után már elvégzi a
szükséges eredetvizsgálatot. Mindazok, akik már korábban telepítették a
programot, nem is találkoznak az üzenettel, esetükben ugyanis a
háttérben telepedik fel, az újraindítást után pedig szép csendben
leellenőrzi a rendszert. A szoftver adatbázisa is frissült, így ez már
felismeri a nemrég ellopott, eltulajdonított kulcsokat, valamint az
egyéb módon módosított, hackelt példányokat, amelyek megkerülnék az
aktiválást.
A szoftvercég ezúttal is kiemeli, hogy az operációs rendszer
funkcionalitását nem csökkentik, nem korlátozzák, még akkor sem, ha a
bevizsgált példány lopottnak minősül. A felhasználót mindössze a
feketére váltó háttér, valamint a jobb alsó sarokban folyamatosan
megjelenő buborékok zavarhatják, amelyek felhívják a figyelmét a
tényre, valamint további háttérinformációt és tudnivalókat közölnek.
Redmondban nyilván azt remélik a lépéstől, hogy sikerül némileg
visszaszorítani a kalózpéldányok arányát, és egyre többen váltanak majd
legális változatra (lehetőleg a Vista, avagy a Windows 7 valamelyik
verziójára).