Máris bírálatok kereszttüzében az iPad
|
Több szempontból is komoly támadások érték az Apple-t a Steve Jobs által forradalminak nevezett iPad miatt. A fő probléma az elvárások túlzott volta, így most nagy a csalódottság. |
|
Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy nagyon sok felhasználó többet várt és az iPad már a hivatalos bemutatón csalódást keltett, mivel kiderült: a készüléknek nincs sem beépített kamerája, sem mikrofonja. Ezáltal nem lehet vele videotelefonálni és a multitasking is kimaradt, azaz az eszközön egyszerre csak egy szoftver futhat. A multistaking hiánya pont az erősnek tűnő A4 processzor miatt meglepő.
A szakértők ráaádsul kétségesnek tartják, hogy van helye a fogyasztók kütyügyűjteményében egy további eszköznek a laptopok és az okos telefonok között. Ha a cél például az, hogy a táblagépre letöltött újság átvegye a reggelihez vásárolt napilap helyét, akkor kérdés, hogy az ingyenes online portálok mellett hajlandóak lennének-e ezért fizetni a fogyasztók. E-könyvként nagyobb jövőt jósolnak az iPadnak, mivel az iBook úgy kínálhat ehhez új olvasnivalót, ahogy az iTunes zeneáruház ellátja új hallgatnivalóval az iPodok tulajdonosait.
Szintén probléma a névválasztás. Sok amerikai nőnek ugyanis a Pad szó hallatán nem az Apple terméke ugrik be, hanem egy tampon neve. Az termék tervezői minden bizonnyal elfelejtették vagy figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a Pad az angolban nem csak jegyzettömböt jelent, hanem létezik a "sanitary pad" kifejezés is, ami viszont a tisztasági betéteket takarja. A bemutató után röviddel a Twitteren már meg is jelentek az első érdekes megjegyzések, amelyek az iPadet iTamponnak titulálták. Valljuk be, egy cég számára ez nem a legszerencsésebb reklám.
A legtöbb hozzászóló egy YouTube-videóra hivatkozott. A felvétel a MadTV amerikai televíziós csatorna egy négy
évvel ezelőtt műsorából való és egy nő megkérdezi a kolléganőjét, hogy
van-e nála egy Pad, mert szüksége lenne rá. A kolléganője erre az
iPadet ajánlja neki. Kínos egybeesés.
A Fujitsu iPAD 100-20-nak 3,5 colos kijelzője, Intel PXA-270 típusú
processzora van, az operációs rendszere a Microsoft CE .NET 5.0 és IEEE
802.11 b/g WLAN-, illetve 1.2-es szabványú Bluetooth-modullal is
felszerelték. A Fujitsu a védjegy-kérelmét tavaly júniusban adta be,
míg az Apple az iPad levédését csak tavaly augusztusban kezdeményezte
egy fedőcégen keresztül Trinidad és Tobagóban, valamint szintén 2009
szeptemberében az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalánál. Az Apple
pechjére az Ipad név más országokban is foglalt. A Siemens például
gépkocsialkatrészeket árul ilyen néven, míg egy kanadai
fehérnemű-gyártó hasonló néven forgalmaz melltartókat. |
|
A hír megjelenését az SG.hu {Informatika & Tudomány} támogatta. |











































