Megjelentek az új Intel Core processzorok
|
A CES-en megtartott bejelentés után most Magyarországon is bemutatkoztak az új, tömegpiacra szánt processzorok. Kifejlesztésükkor a gyártó figyelembevette a PC felhasználási szokások változását. |
|
Kétségtelen, hogy az Intel korunk számítástechnikai fejlődésének egyik
legmeghatározóbb szereplője, illetve katalizátora. Processzorainak
fejlődése köré csoportosul szinte perifériaként a többi hardver, mely
végül egészet alkotva számítógépet, és a belőlük alkotott hálózatokat
és különféle eszközöket alkotnak. Ezek a már évek óta meghatározó
berendezések majdnem kivétel nélkül életünk minden részének szerves
alkotóelemévé váltak.
Egyik legfontosabb ilyen terület maga a kommunikáció illetve
kapcsolatteremtés, ami sokféleképpen történik napjainkban: játszva,
szórakozva, munka közben, közvetetten vagy közvetlenül. Az emberek
számítógépes kapcsolatai hihetetlenül sokfélék lehetnek, melyek mögé
különféle technológiák szükségesek. Az elhangzottak szerint 2009-ben
ezen a területen exponenciális változások történtek, melyeket
figyelembe véve fejlesztette ki az Intel az új Core processzorcsaládot.
Az elhangzottak szerint a processzorok fejlődése az asztali
számítógépek evolúciójában is megfigyelhető: a desktopok egyelőre nem
szűntek meg, viszont egyre kisebbek lesznek és extravagáns kinézetűekké
válnak. Ez a passzív hűtésű, kisméretű processzoroknak köszönhető - a
külső méretet, vagyis inkább a formát már inkább csak az optikai
meghajtó adottságai határozzák meg. A laptopok világában pedig szintén
megfigyelhető a méret csökkenése, valamint az akkumulátoridő növekedése
és persze a teljesítménynövekedés. De nézzük meg konkrétan, milyen
újdonságokat tartalmaz a 2010-es Intel processzorcsalád:
A processzorok már figyelik a felhasználás körülményeit, a terhelés
mértékét, valamint azt, hogy laptopunk akkumulátorról vagy hálózatról
üzemel-e, és ezek alapján optimalizálja a
teljesítmény/energiafogyasztás arányt. A Turbo Boost ezredmásodpercek
alatt változtat az órajelen, a pillanatnyi körülményeknek megfelelően:
"észreveszi", ha például csak egy Excel táblát szerkesztgetünk és nincs
bedugva a laptopunk, ezért ilyenkor takarákoskodik. Emellett a magasabb
fokú integráltságnak köszönhetően a kisebb energiafogyasztású
processzorokkal szerelt gépek mérete is egyre kisebb.
|
|
A hír megjelenését az SG.hu {Informatika & Tudomány} támogatta. |







































