Nagyot esik az Xbox 360 ára
Legalábbis Japánban, ahol a Microsoft egyharmadával csökkenti saját konzoljának árát, ezzel pedig ugyanannyiért adják majd azt, mint a Sony PSP-t a szigetországban. |
Japán hírforrások arról számoltak be , hogy a szoftvercég Tokióban jelentette be a drasztikus lépést. Ennek eredményeként az Xbox 360 belépő szintű változata, a merevlemez nélküli Arcade modell eddigi 255 dollár körüli ára helyett alig 183 dollárt kell majd kifizetnie a helyi vásárlóknak. Ez már bőven a piaci elemzők által megszabott 200 dolláros álomhatár alatt van, vagyis Redmondnak minden esélye megvan arra, hogy végre komoly áttörést érjen el a Sony hazai pályáján. A Sony erre egyelőre nem igazán tud mivel válaszolni, hiszen - amint arról mi is beszámoltunk - októberben tervezi az új PS3 változat és a PSP módosított verziójának megjelenését. A dolog pikantériája, hogy utóbbi 183 dollárt kóstál majd (megőrizve a jelenlegi modell árát), ez pedig éppen megegyezik az Xbox 360 Arcade csökkentett árával. Ilyen körülmények között minden bizonnyal sokan a Microsoft megoldását választják majd, amire a Sonynak mindenképpen reagálnia kell - hogy miként, azt még találgatni is felesleges. |
A hír megjelenését az SG.hu {Informatika & Tudomány} támogatta. |
|---|






