Tajvani értesülés szerint az Intel a Core 2 Quad Q8000 sorozattal szállna szembe az AMD hárommagos asztali processzoraival, amelyek elsősorban kedvező árukkal igyekeznek megnyerni a vásárlók szívét. Néhány technológia kivételével ők is leszorítják az árat, ám megtartják a négymagos felépítést és a fontosabb mutatókat, hogy kellő teljesítmény szegezzenek szembe a rivális termékekkel.
A sorozatból elsőként a Core 2 Quad Q8200 jelenik majd meg, valamikor a harmadik negyedévben, vagyis ősszel. Ennek órajele egészen pontosan 2,33 GHz lesz, a másodszintű gyorsítótár mérete 4 MB, az FSB pedig 1333 MHz.
Az ár csökkentése, valamint a Q9000-es sorozattól való megkülönböztetés érdekében ezen chipekből hiányozni fog az Intel VT (virtualizáció) és az Intel TXT (Trusted Execution Technology, korábban LaGrande Technology), amelyek tehát csak a csúcskategóriás négymagosokban kapnak helyet. Az ár az első jövevény esetében 203 dollár lesz a megjelenés pillanatában, amely egészen kedvezőnek mondható.
A vállalat eközben egy fontos váltásra készül, amelynek során végleg búcsút intenek a kifejezetten olcsó, belépő szintű E2000 sorozat tagjainak. A 100 dollár alatti szegmensbe szánt chipeket ugyanis az új, E5000 család váltja majd le, szintén a harmadik negyedév folyamán. Ez utóbbi chipek már 45 nanométeren készülnek (ellentétben a 65 nanométeres Allendale magra alapozó elődökkel), a VT és TXT szintén hiányozni fog belőlük, az FSB órajele 800 MHz, az L2 cache pedig 2 MB. Jellemző fogyasztásuk 65 watt, az első példány, az E5200 órajele pedig 2,5 GHz lesz.
Ára a megjelenéskor (ezer darabos megrendelés esetén, ahogy az megszokott) 84 dollár lesz.