Előbb egy blogbejegyzésben értesülhettünk a szabvány véglegesítéséről, ezt pedig egy hivatalos sajtóközlemény követte, amely egy meglehetősen hosszúra nyúló időszakot zárt le. Az
első előzetes változat megjelenését követően ugyanis további hat éven
át dolgoztak az IEEE 802.11n szabvány kialakításán, a lezárásra pedig
egészen idáig kellett várni.
Amint arról augusztusban mi is hírt adtunk,
az új szabvány elsősorban a sebesség terén kínál előrelépést elődeihez
képest, 2, 3, avagy 4 csatorna egyidejű igénybe vételével, legfeljebb
600 Mbps-os sebességet nyújtva. Erre még a korai előzeteseken alapuló
eszközök sem voltak megfelelők, ezeket a gyártók és a szabványt
kidolgozó illetékesek meglehetősen egyszerű megoldásokként jellemeznek,
kihangsúlyozva, hogy most értünk el az igazi áttöréshez. Hozzáteszik
azonban, hogy nem lesz gond a kompatibilitással, arra ügyeltek, hogy
bármely, a szabvány korábbi tervezetein alapuló vezetéknélküli
adapterek a végleges verzió elterjedését követően is gond nélkül
működjenek.
A Wi-Fi Alliance közlése szerint a firmware frissítések eredményeként a
legtöbb ilyen eszközt a végleges szabvány alkalmazására is
felkészíthetjük, bár ez az opció nem lesz elérhető minden egyes
fejlesztés esetében - nyilván az adott termék gyártója közli majd a
lehetséges frissítési útvonalakat. Az első hardveres termékek egyébként
ezen a héten, avagy még a hónap vége előtt érkezhetnek, innentől kezdve
pedig már szinte kizárólag a végleges szabványon alapuló komponensek
kerülnek majd be az asztali, illetve mobil konfigurációkba.
Az új jövevény mindhárom korábbi szabvánnyal együttműködik majd, így
nem jelenthet gondot az 802.11a, 802.11b, illetve 802.11g eszközök
használata sem, bár itt nyilván az átviteli sebességben tapasztalunk
majd nagy eltérést.