Föoldal

Partnereink:


Az AMD weboldalán közzétett grafikon eléggé nagy felháborodást keltett: az Intel nem volt igazán boldog, amikor meglátta a régi teljesítmény-grafikont. Az AMD elismerte, hogy tévedett, és levette a processzor teljesítményét mutató táblázatot.

 

Az AMD szóvivő, Phil Huges elmondta, hogy az AMD-nek "nem sikerült frissítenie az adatokat" és inkább teljesen eltávolították az eredményeket. Az Intel eközben azt hangsúlyozza, hogy a Xeon processzorok teljesítménye, amihez az AMD-nek mérnie kell magát, igenis hozzáférhetőek. Az Intel szerint a 2,6GHz-es limitált szériában kapható Xeon 5355 processzor nem 20%-kal, hanem maximum 2%-kal marad el az év végén hozzáférhető 2,6GHz-es négymagos AMD Opteron mögött.

Ebből a szemszögből nézve pedig nem vár igazán fényes jövő az AMD-re, hiszen az év végén napvilágot látnak Intel 45nm-es szerverprocesszorai, amelyektől az Intel állításai szerint jelentős teljesítménynövekedést várhatunk. Egyelőre azonban két meg nem jelent processzorról beszélünk, és jelenleg az Intel kezében van a gyors processzornak kijáró kupa.

Vagyis ha az AMD "véletlenül" megnyirbálta az Intel eredményeit, akkor talán a Barcelona lassabb lesz annál, amit az AMD állít? Hughes szerint van tartalék a processzorban és várhatóan a jelenlegi eredményeknél is jobban teljesít majd. De ezek szerint az olcsóbbik, 2,0GHz-es változat nem lesz képes felvenni a versenyt az Intel mostani processzorainak teljesítményével.

Érdekes módon azonban a nyers sebesség nem minden. A fogyasztás egy másik olyan faktor, amely nem kapott megfelelő rivaldafényt. A jelenlegi szerver-környezet fényében a hőtermelés csökkentése és az elektromos energia lehető leghatékonyabb kihasználása óriási fontossággal bír, és ez akár perdöntő lehet az Intel-AMD vitában. Az AMD Barcelona weboldalán a gyár szerint a 68W/95W/125W-os processzorok meg fogják verni a 56W/80W-os Intel Xeon processzorokat, legalábbis akkor, ha a 65W-os Xeont a 68W-os Opteronnal, a 80W-os Intelt processzort pedig a 95W-os AMD processzorokkal állítjuk szembe. És igen, a weboldal még hírmondóként sem említi az 50W-os Clowertown processzorokat.

Ha a szóbeszéd valóra válik, az AMD szeptemberben piacra dobja a Barcelona processzorokat, így hamarosan pontos számadatok alapján ítélhetjük meg a processzort, amelyhez nagy reményeket fűz az AMD. A siker pedig most jól jönne az idén jobbára csak csetlő-botló gyárnak.

 


 

Forrás: TESZTPAD
2007.07.17. 

 

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek
AMD

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu