Föoldal

Partnereink:


Az AMD vesztesége: 600 millió!

A második negyedévben 600 millió dolláros veszteséget kellett elkönyvelnie az Intel versenytársának. Emellett 30 millió dollár értékű régebbi chipet dobott a kukába a processzorgyártó. Tavaly ilyenkor még nem így futott a szekér az AMD-nél, akkor ugyanis 88 millió dolláros profitot termelt.

A tavalyi 1,22 milliárd darabos eladásokhoz képest az idén eddig 1,38 milliárd processzort értékesített az AMD. Vagyis több chipet adott el, de nem olyan áron, amellyel biztonságos profitra tehetett volna szert. Ráadásul az AMD felvásárolta az ATI grafikus processzortermelő gyárat is, amely egyelőre szintén nem látszik ihletett lépésnek.

És bár az eladásokból származik bevételek emelkedtek, a profit terén az Intel elverte az AMD-t. Az Intel azonban nem kezelheti túlzott fölénnyel a jelenlegi fórt, mert a processzoriparban könnyen megfordulhatnak a dolgok. Most az a kérdés, hogy megvan-e az AMD-ben még a technológia vízió és az anyagi fedezet arra, hogy megszorongassa az Intelt, ahogy azt tette pár évvel ezelőtt? Mert jelenleg úgy tűnik, hogy az utóbb egy év lehetőségeit rendesen elszalasztotta az AMD gyár.

 


 

Forrás: TESZTPAD
2007.07.31. 

 

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek
AMD

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu