Minden bemutatott játék flash alapú, szükséges hozzá a flash plugin megléte gépünkön. Azt hiszem ez ma már nem számít extrának, de ha mégsem indulna a játék, böngészőnk felkínálja a flash letöltését. Ha ez történne bátran engedélyezzük a telepítést. A játék online, tehát alapvetően semmit sem kell gépünkre telepíteni. Ha csak a fent említett szélsőséges eset nem áll fenn. :-)
Akkor lássuk mivel is lazithatunk:
1.
Az első játékunk a hídépítős játék egyszerűsített változata, mely nem csak a szülőnek de a gyerekeknek is örömet okozhat családunkban.
A feladat: A megjelenő ceruzával rajzoljuk be a szánkózó mikulás útját, így segítve az ajándékok összegyüjtésében. Mókás, közös játék lehet a gyerekeknek és a szülöknek egyaránt.

A játékhoz klikkeljen IDE!
2.
Ebben a játékban a mikulást kell irányitanunk, és a nála lévő pisztollyal lefagyasztani a kalapos kis figurákat. Figyelem! Egy lövés nem lesz elég, hogy jéggolyóba zárjuk az ellenfelet! És ha már sikerült, meg kell lökni a lejegelt fickót hogy a szétpattanó jégből kiessen az ajándékunk.:-) A játék célja: a megadott idön belül elkapni minden ellenséget.

A játékhoz klikkeljen IDE!
3.
Egy klasszikus: kilövöm a figurát, és kié repül messzebb játék.
A fókánk, vagy rozmárunk?!, (megfejtéseket várjuk az info@tesztpad.hu e-mail címre) :-) repülési távolságát elösegíthetjük ha földetérés után a jobb egér gombbal kattintva plusz "löketeket" adunk számára, így segítve a jégen csuszását. :-)

A játékhoz klikkeljen IDE!
Reméljük sikerül a játékokkal még kellemesebbé tenni az Ünnepeket.
Boldog Karácsonyt Kívánunk Minden Kedves Olvasónknak!