Több mint százezer ember iratkozott fel a Pirate Bay IP címet elrejtő szolgáltatására!
Több mint százezer ember iratkozott fel a Pirate Bay IP címet elrejtő szolgáltatására miután megszigorították a letöltésekre vonatkozó szabályokat Svédországban. |
A szigorú szabályzás hatására harmadával esett vissza az internet forgalom a törvény bevezetése után az északi országban, és annyian szerették volna használni a Pirate Bay a fájlmegosztókat a hatóságok elől elrejtő, Ipredator nevű szolgáltatását, hogy el kellett halasztani az elindítását. A torrent oldal szóvivője tegnap azt nyilatkozta a TT svéd hírügynökségnek, hogy már 113 ezren iratkoztak fel az egyébként fizetős szolgáltatás várólistájára, de mindent megtesznek, hogy a váratlan és hatalmas érdeklődés ellenére is zavartalanul működhessen majd az alkalmazás. Havidíj ellenében egyébként több más cég is vállalja az internetezők tartózkodási helyének, és ezáltal a személyazonosságának megállapításához is felhasználható IP címek elrejtését, a jelek azonban szerint ezeket is túl sokan szeretnék igénybe venni. A dold.se címen elérhető szolgáltatás honlapja arról tájékoztatja a felhasználókat, hogy az alkalmazás jelenleg túlterhelt, a relakks.com nevű titkosító honlap üzemeltetői pedig azt nyilatkozták, hogy rég nem volt annyi új ügyfelük, mint a törvények bevezetése után, és elképzelhető, hogy lassulni fog a szolgáltatásuk a közeljövőben. |
Forrás: Tesztpad |
|---|



