comScore: az Apple megszerezte az Amerikai piac 10%-át

E-mail
IWIWSatartlapGoogle bookmarkTwitterLinkter.huFacebookBlogter.hu
Apple

A piackutató comScore most kiadott közleményéből (ami az amerikai okos telefon piacot vizsgálta a 2011 júniustól 2011 szeptemberig tartó időszakban) kiderül hogy az Apple piaci részesedése folyamatosan bővül.

 

 

Tény hogy minden tízedik mobil előfizető az USA-ban már iPhone-t használ, és ez a felmérés még akkor készült mielőtt az Apple kiadta volna az iPhone 4S-t!

 

 

Igaz hogy az öt okos telefon gyártó közül az Apple csak a negyedik, mégis ö volt az egyetlen akinek nőtt a részesedése (10,2 százalékkal) az amerikai piacon, a mért időszakban. A piacvezető továbbra is a Samsung (25,3%-al), de a részesedése mit sem változott júniustól szeptemberig. De legalább nem csökkentek a mutatói. Nem úgy mint a második helyezett LG-nek, aki júniusban még 21,3%-os részt tudhatott magáénak, míg szeptemberben már csak 20,6%-ot. Ez 0,7 százalékos csökkenés. A harmadik helyezett Motorola is éppen ennyi százalékkal esett vissza ugyanazon időszakban (14,5%-ról, 13,8%-ra).

A sereghajtó a RIM, aki szintén visszaesett (7,9%-ról, 7,1%-ra).

 

A cég a Smartphone platformokat is vizsgálta (szintén ebben az időszakban):

 

 

A Google Android továbbra is piacvezető, és folyamatosan fejlődik, júniusban még 40,2%-os volt a részesedése, ami szeptemberre 44,8% lett! Ez barátok közt is 4,6 százalékos növekedés, amire egyik vetélytárs sem volt képes.

 

A riválisok közül csak az Apple tudott még fejlődést felmutatni. Igaz a Google-hez képest elhanyagolhatót (0,8 százalékot). Júniusban még 26,6% volt a piaci részesedése, szeptemberben ez már 27,4% lett.

 

Ha a többieket nézzük (RIM, Microsoft, Symbian) akkor a helyzet siralmas, mert mindegyikük csökkenéssel kellett hogy számoljon. A Microsoft és a Symbian 0,2 százalékot esett, de ez semmi a RIM piacvesztéséhez képest, ami 4,6 százalék.

 

Érdekes lesz a comScore következő jelentése, amiben már szerepet játszik majd az Apple iPhone 4S-e, ami októberben indult így nem befolyásolhatta a jelenlegi felmérést.

Azonban a Google is novemberben mutatja be az új Android 4,0-át (Ice Cream Sandwich), futtató Samsung Galaxy Nexus okos telefont. Amit több más Android 4,0-s készülék követ majd. Így a piaci verseny a következő időszakban is érdekes lesz.