Bill Gates és Kína együtt fejleszti ki a jövő atomreaktorát |
|
| Friss Hírek | |||
|
Úgy tűnik Bill Gates, a Microsoft társ-alapítója nem tud nyugodtan ülni és lazítani. A milliárdos nemrég megerősítette, hogy jelen pillanatban is tárgyalásokat folytat Kínával, hogy közösen dolgozzanak ki egy új, biztonságosabb nukleáris reaktort.
A Bill Gates által finanszírozott Terra Power nevű cég, olyan (negyedik generációs) atomreaktort fejleszt, amely képes felhasználni a már gyengített uránt. Mivel az új reaktorok gyengített uránt használnak, az általuk termelt nukleáris hulladék mennyisége is kisebb lesz mint a hagyományos erőművekben.
Továbbá, a reaktorok is sokkal biztonságosabbak lennének, mint a jelenleg használtak. A beszámoló szerint, a reaktorok annyira biztonságosak lesznek hogy „nem lesz szükség emberi tevékenységre, biztonságosak lesznek minden körülmények között.”
Ez mind szép és jó, de nem vagyok biztos benne hogy egy komplett (vagy több száz) atomerőművet emberi irányítás nélkül, gépekre kellene bízni. Főleg ha köze van Bill Gates-hez, és igaz erről nem esett szó, de az általa ismertté vált Microsoft-hoz, aki a Windowst készíti.
|