Waledac féreg |
|
| Vírus Hírek | |||
Levélszemét marad a Waledac féreg mögöttA Waledac.C féreg elsősorban a spammereket segíti azzal, hogy az általa megfertőzött számítógépekről nagy mennyiségű kéretlen elektronikus levelet küldözget.
A Waledac családhoz tartozó férgek már korábban bebizonyították, hogy komolyan számolni kell velük, ugyanis nagy megbízhatósággal képesek ellátni a feladataikat. A legújabb variánsuk amellett, hogy spammelésből veszi ki a részét, képes kiszolgáltatottá tenni a fertőzött rendszereket. A Waledac.C a számítógépeken különféle formátumú állományokat vizsgál át annak érdekében, hogy minél több e-mail címre tegyen szert. Amennyiben az összes számára érdekes fájlt átkutatta, a terjesztői utasításainak alapján elkezd kéretlen elektronikus leveleket kiküldeni. Az Isidor Biztonsági Központ közleménye kitér arra, hogy a Waledac.C egy WinPcap szolgáltatásnak álcázza magát a PC-ken, amelyeken egy hátsó kaput létesít. Ezen keresztül vezérelhetővé válik, és többek között a spammelési tevékenysége is szabályozható lesz. Azonban ezzel nem fejeződik be a féreg ténykedése, ugyanis folyamatosan figyelemmel kíséri a hálózati adatforgalmat annak érdekében, hogy FTP-szerverekhez tartozó felhasználóneveket és jelszavakat tudjon összegyűjteni, majd kiszivárogtatni. Amikor a Waledac.C féreg elindul, akkor az alábbi műveleteket hajtja végre: 1. Létrehozza a következő állományokat: 2. A regisztrációs adatbázishoz hozzáfűzi az alábbi értéket: 3. A regisztrációs adatbázishoz hozzáadja a következő bejegyzéseket: 4. Létrehoz egy windows-os szolgáltatást WinPcap Packet Driver (NPF) néven. 5. A regisztrációs adatbázisba beszúrja a következő kulcsot: 6. Nyit egy hátsó kaput a 80-as TCP porton keresztül. 7. Távoli szerverekről különböző programokat tölt le, illetve indít el. 8. Bizalmas adatokat gyűjt össze, amelyeket e-mailben juttat el a terjesztői számára. 9. E-mail címeket gyűjt össze különböző kiterjesztésű állományok átvizsgálásával. 10. A megszerzett e-mail címek alapján spammelésbe kezd. 11. Folyamatosan monitorozza a hálózati adatforgalmat. 12. A hálózati adatforgalomból FTP-szerverekhez tartozó felhasználóneveket és jelszavakat gyűjt ki.
-vége- A hír megjelenését a Biztonságportál támogatta.
|