Föoldal

Kövess minket a Twitteren és a Blog.hu-n:

Partnereink:

Hirdetés:

Új nagyvállalati vezetőt nevezett ki a Canon


Budapest, 2010. augusztus - A Canon Hungária Kft, a digitális képalkotási technológiák egyik vezető vállalatának hazai leányvállalata Pataki Tamást nevezte ki a Canon nagyvállalati és nemzetközi ügyfeleinek hazai kereskedelmi vezetői pozíciójába. A szakember villamosmérnökként végzett a Kandó Kálmán Műszaki főiskolán 1994-ben, majd a Novadata Rt.-nél helyezkedett el, ahol kereskedelmi rendszerekkel foglalkozott. 2000-ben a Tech Data Rt.-hez csatlakozott, ahol Microsoft termékmenedzser, majd később Retail Expert munkaköröket töltött be.

 

Pataki Tamás 2002-ben csatlakozott a Canon Hungária Kft. csapatához, ahol nyolc éven keresztül a Canon dokumentumkezelő üzletágának (DMS) vezetői pozícióját töltötte be, és az üzletágat nemzetközi szinten is elismert piacvezető pozícióba emelte. A szakember a Canon Hungária Kft. nagyvállalati és nemzetközi ügyfeleinek hazai kereskedelmi vezetőjeként (Corporate and International Channel Manager) 2011. július 19.-én kezdte meg munkáját. Az új feladatkör a kiemelt nagyvállalati és kormányzati ügyfelek, továbbá a Canon nemzetközi szerződésekkel rendelkező ügyfeleinek támogatását, illetve ezen ügyfélkörnek a bővítését jelenti.

 

"A korábban DMS területen megvalósított komplex rendszerek szállítása olyan tapasztalatokkal vértezett fel minket, melynek köszönhetően azonnali válaszokkal állunk rendelkezésre napjaink aktuális kihívásaira. A nemzetközi tapasztalatok és szerződések várhatóan hatékonyan járulnak majd hozzá a Canon hazai sikereihez" - mondta Pataki Tamás.

Pataki Tamás 38 éves, kétgyermekes családapa.

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is a legnépszerűbb közösségi oldalakon (klikk a gombra):

Bookmark and Share


Forrás: Sajtóközlemény

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek
RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu