CeBIT 2010: az idei mottó: "Connected World"
|
Tegnap (március 2.-án) nyílt meg a Hannoveri informatikai szakvásár, a CeBIT és Március 6-ig tart majd. |
|
A jövő hét végéig 68 ország 4150 kiállítója mutatja be termékeit és újdonságait. A 2009-es válságév ismét megtizedelte a CeBIT kiállítóinak a számát: tavaly 4300 kiállító vett részt a vásáron, 2008-ban pedig még 5800. A nagyközönség előtt kedden nyitja meg a kapuit a vásár, melynek idei mottója "Connected World", azaz összekapcsolt világ. A vásár fő témakörei a szélessávú mobil internet, az informatikai biztonság, a közlekedési telematika és a környezetbarát informatika. A vásár számos konferenciának és szakkiállításnak is otthont ad. A CeBIT évek óta veszít kiállítói számából, ami egyebek között az ágazati szakvásárok gyarapodásával hozható összefüggésbe. A szórakoztató elektronikai ágazat fő rendezvényévé a berlini IFA és a Las Vegas-i Consumer Electronics Show nőtte ki magát, a mobil kommunikációs ágazat fő seregszemléje pedig a barcelonai Mobile World Congress lett. Tavaly a kiállítási terület egy ötödével 200 ezer négyzetméterre zsugorodott és a látogatók száma is ugyanekkora mértékben, 400 ezerre csökkent. A Deutsche Messe AG a CeBIT rendezője a kiállítók számának csökkenésére és a konkurens rendezvények szaporodására már két évvel ezelőtt reagált és alapjaiban átszervezte a vásárt. A CeBIT profilját fokozatosan a szakemberek találkozójának helyet adó "profi vásár" irányába alakították át. A kiállítók költségeit csökkentették, a kiállítás időtartamát lerövidítették. Az idén a vásár már csak öt napig tart, a vasárnap már kiesik. Amint azt a Messe kihangsúlyozta, az idén mintegy 300 kiállító első alkalommal vesz részt a vásáron, közöttük olyan nehézsúlyú játékosok is, mint a Google kiskereskedelmi érdekeltsége, az Amazon. A Google utcakép szolgáltatását, a hevesen vitatott "Street View" szolgáltatást fogja bemutatni. |
|
A hír megjelenését az SG.hu {Informatika & Tudomány} támogatta. |








































